reformatusReformátus
templom

helyHoszúaszó
Fehér
Románia
epultÉpült:
XIII. század

fotozast tamogattaA fotózást támogatta:
Communitas Alapítvány

A falu első református temploma sövénytemplom volt. A mai kőtemplomot a régi helyén „Mélt. LB. Szentkereszthy Sámuel úr és Mélt. Groff Kun László úr” építette. Később bekapcsolódott az építkezésbe „Mélt. Ugron István úr” is. A templom alá a Szentkereszthy család kriptája épült. A kelet-nyugati tájolású, kis tornácszerű portikussal ellátott templom hosszúsága 10 m, szélessége 5 m, belső magassága a hajóban 5 m, a szentélyi részen 3,90 m. A templomot 1809-ben báró Szentkereszti András dupla zsindellyel fedette be. 1878. március 30-án a templom leégett. A gyülekezet az 1900-as években újjá építette.
A templom bútorzata: egylábú, festett, 82 cm átmérőjű kerek úrasztal; 1,17 m magas, 2 m kerületű, téglából készült, négyszögű szószék; romboid alakú, fenyődeszka díszítésű szószék-korona; barnára festett, fenyőfa-karzat; papi szék; templomi padok; két, nem működő harmónium; perselyláda. A szószék feletti, falba épített, eredetileg fekete, erezett márványtáblán (sajnos, ma már sárgabronz színű festék takarja) bevésett címer és a következő felirat látható: „Duru Vixere Sago TOGAQUE PRECLARI. Opus Posephi Buch Profesoris Schole Ref. Ecclesiasis Anno 1803”.  Forrás: A Nagyenyedi Református Egyházmegye